Tanulva ismerni meg Dániát!

Tanulva ismerni meg Dániát!
Tanulva ismerni meg Dániát!

Dánia több szempontból is felkapott ország a fiatalok, munkavállalók körében. Ingyenes oktatási rendszere diákok ezreit vonza, de a világ egyik legboldogabb országa címet sem véletlenül tudja magáénak. Több opció közül így vendégszerzőnk is Dániát választotta karrierje új helyszínéül. Most elmeséli, mi tetszik neki ebben a skandináv országban.

Három éve döntöttem el, hogy a középiskola után biztosan külföldön szeretném folytatni az életem, legfőképpen a tanulás miatt, és, hogy önálló életet kezdhessek egy idegen országban.

Nagyon sok lehetőséget megnéztem, azonban Dánia volt az az ország, amire azt mondtam, hogy oda teljes szívvel mennék. Egyik ismerősöm ajánlotta az országot, hiszen azon kívül, hogy ingyenes az oktatás, illetve, hogy Dániát vallják a világ egyik legboldogabb országának, számos egyéb pozitívuma van még.

Augusztus elején költöztem ki, hogy legyen időm megismerni a várost az egyetem kezdéséig. Az első hét volt kissé lelkileg megpróbáló, hiszen mégis 19 évnyi otthonlét után kiléptem a komfort zónámból és tudatosult bennem, hogy innentől kezdve leginkább magamra számíthatok.

Több városon is gondolkodtam, de legvégül Horsenst választottam, hiszen itt volt olyan egyetem, ahol leginkább szerettem volna tanulni. Horsens egy 60.000 fős kisváros, Aarhustól körülbelül fél órára autóval. Augusztus utolsó hetében elkezdődött az egyetem, ami két nap ismerkedésből állt. Roppant érdekes volt számomra, hogy itt nem az a rendszer működik, mint egy magyarországi egyetemen. Itt nemcsak szaktársaid vannak, hanem minden szakot több osztályba is beosztanak. Először hihetetlen furcsa volt, hogy minimum tizenkét nemzet diákja lett az osztálytársam, azonban szépen lassan kialakult a baráti társaságom, megszoktam, hogy mindent angolul kell elmeséljek, még akkor is, ha az elején nehéz volt. Itt tanultam meg igazán, hogy sose szabad előítélettel közelíteni az emberek felé, hiszen sose tudhatod, ki milyen értékekkel rendelkezik és ki lesz ott melletted, ha támogatásra van szükséged. Emellett a másik dolog amit megtanultam, hogy legyünk büszkék arra, hogy honnan jöttünk.

Aarhusban, a város közepén levő hídAarhusban, a város közepén levő híd(Fotó: Radányi Lili)

Szeptember végén megérkezett a “sárga kártyám” (Dániában csak ezzel az engedéllyel tudsz munkát vállalni), és rögtön elkezdtem munkát keresni. Az egyetemen találtam egy hirdetést, amelyben magyarul és olaszul beszélő diákot kerestek egy dán céghez. Rögtön jelentkeztem, hiszen az angolon kívül a második nyelvem az olasz. Be is hívtak egy interjúra, amit itt nem úgy kell elképzelni, hogy kiskosztümben és magassarkúval kell megjelenni. Még akkor sem, ha egy komoly cégről van szó. Tényleg csak egy beszélgetés volt az interjú, egyáltalán nem éreztem magam feszélyezve vagy, hogy tele lennék gátlásokkal. És azóta, október eleje óta dolgozok a Trendhimnél, ahol bebizonyosodott az, amit nagyon sokszor hallottam már mielőtt kiköltöztem, méghozzá, hogy hiába diákmunka, és hogy nem beszéled a dán nyelvet, illetve nagyon sok különbség van a te kultúrádban az övékéhez képest, a dánok soha de soha nem ítélnek el ezekért a"különbségekért". Sokkal inkább mindent megtesznek azért, hogy otthonosan érezd magad az országukban.

Ami a dán nyelvet illeti, miután megkaptad a tartózkodási engedélyt, 180 órán keresztül ingyenesen tanulhatod a dán nyelvet. Rengeteg beszédkészséget fejlesztő gyakorlatot csinálunk mi az órákon, sokszor kell párban vagy csoportosan dolgozni. Az elején mindenkinek nagyon szokatlan volt a nyelv. Korábban én sem tanultam semmilyen skandináv nyelvet, így semmihez nem tudtam hasonlítani. Nem mondom, hogy egy könnyű nyelv a dán, hiszen teljesen különböző az írásuk a kiejtésüktől, azonban minél több szituációban kezded használni, annál könnyebb elsajátítani.

Horsens gyönyörű kikötőjeHorsens gyönyörű kikötője(Fotó: Radányi Lili)

Számos dologban változtam, amióta itt élek Dániában. Például teljesen átvettem a dán életstílust, azt, hogy felesleges dolgokon nem idegesítem magam, nem osztom meg minden részletét az életemnek a körülöttem lévő emberekkel, és tőlük sem várom el, hogy mindent elmeséljenek. Megtanultam, hogy leginkább magamra számíthatok, azonban tudom, hogy a családom mindig velem van, még akkor is, ha fizikailag 1 500 kilométerrel távolabb is él. Az elején nagyon érzékeny voltam, amikor a szüleimmel videotelefonáltunk, sokszor azt álmodtam, hogy a budapesti otthonomban vagyok. Ez azonban gyorsan megváltozott, miután kialakult az itteni baráti társaságom, és beleszoktam az egyetemi életbe.

A tervem egyelőre, hogy diploma után is itt maradok Dániában, azonban szívem szerint inkább egy nagyobb, pörgősebb városba költöznék, például Aarhusba vagy Koppenhágába.

Egy szó mint száz, teljes szívemmel ajánlom mindenkinek Dániát, ha egy sokszínű, multikulturális és barátságos környezetre vágyik. 

Radányi Lili

Horsens, Dánia


Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is!

Külföldön élsz vagy szeretsz utazni és van egy jó sztorid? Legyél a szerzőnk!

Tetszett? Oszd meg!